Kedves Szülő, Járművezető!

Kérjük, hogy a reggeli és délutáni időben az alábbi szabályok betartásával közlekedjenek az iskola környezetében:

  • A Pesti úton a „pötty” körforgalomtól kezdődően „MEGÁLLNI TILOS” jelzőtábla van kihelyezve, amely egészen a selyem utcáig van érvényben. Az út ezen szakaszán nem lehet megállni, még annyi időre sem, hogy a gyermek a járműből ki- illetve beszálljon.
  • Az iskola előtt az úttest túloldalán található buszmegállóban, valamint e tábla előtt 15 méter és utána 5 méter távolságon belül megállni nem lehet.
  • A Selyem utcában a Pesti út kereszteződése előtt az úttest bal oldalán „VÁRAKOZNI TILOS” tábla van kihelyezve. Ezen az útszakaszon a járművel megállhat, azonban nem várakozhat (parkolhat), a járműnél kell maradnia, maximum 5 percig.
  • Ugyanezen útkereszteződés előtt a Selyem utcában az úttest bal oldalán és jobb oldalán egyaránt az útkereszteződésben, valamint a kereszteződés metszéspontjától számított 5 méteren belül nem állhat meg.

A fent említett szabályok megszegése szabálysértésnek minősül, melyek az iskola környezetében forgalmi torlódáshoz és balesetekhez vezethetnek.

Kérjük, hogy a Pesti út mellett kialakított leállósávot a parkolóhely jelző tábláig (puszi és menj megállási helyek) ne használják tartós várakozásra (parkolásra), azt csupán csak annyi időre vegyék igénybe, míg gyermeke az autóból ki- illetve beszáll.

Amennyiben a gyermeket reggel az iskolába bekíséri, illetve délután megvárja, a balesetek megelőzése és a szabályszegések elkerülésének érdekében kérjük, hogy inkább időben induljanak el otthonról és az iskola környezetében lévő utcákban található parkolót használják.

Cegléd Városi Baleset-megelőzési Bizottság