Baranyi Ferenc Szavalóverseny 2023

A pilisi Kármán József Városi Könyvtár és a Gubányi Károly Általános Iskola, idén 6. alkalommal szervezte meg a Baranyi Ferenc Szavalóversenyt.

Intézményünkből hat diák jutott tovább az első fordulót követően, s kapott meghívást a nívós esemény döntőjére, mely 2023. április 12-én került megrendezésre a Csernai Pál Művelődési Központban.

A zsűri tagjai között köszönthettük többek között Kovács P. Józsefet, aki negyven éven keresztül a Magyar Televízió bemondójaként szolgált.

A zsűri elnöke maga a rendezvény névadója, Baranyi Ferenc Kossuth– és József Attila–díjas magyar költő, író, műfordító, Pilis Város díszpolgára volt.

A rendezvény szünetében Kőhalmi Ferenc bűvész, Pintér Tibor és Szemereczky Imre szórakoztatta a versenyzőket és kísérőiket.

Az első korcsoportban Fehér Máté 2.b, Seres Letti 2.c, Stumpf Máté 2.a, a második korcsoportban Bognár Orsolya 3.b, Patkó Lili 3.b és Lugosi Anna 4.b osztályos tanulók mutathatták meg tehetségüket a kistérség rendkívül erős mezőnyében.

Diákjaink találó versválasztással, magabiztos előadásmóddal és biztos szövegismerettel méltón képviselték iskolánkat.

Stumpf Máté (2.a) korcsoportjában első helyezést ért el Mentovics Éva: Hová tűnt az ellenőrző? című versének kiváló előadásával.

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!