Pénz7 (2024)

Iskolánk ebben az évben is csatlakozott az országszerte megrendezésre kerülő Pénz7-hez, azaz a pénzügyi témahéthez.

A Pénziránytű Alapítvány és a Medve Matek együttműködésében megrendezésre kerülő PénzFutam, ingyenes szabadtéri játék keretében. A felső tagozatosak, évfolyamonként 4-5 fős csapatokba rendeződve pénzügyi számításokat végeztek, szabadban kijelölt állomásokon.

Az iskolánk által kijelölt Pénzfutam pályánkon (a Medve Matek pályáihoz csatlakozva saját pályát alakítottunk ki) GPS koordináták segítségével kellett felderíteni az egyes akadálypontokat. Az adott ponton megkapták a pénzügyes feladatot és a következő ponton kellett beadni a megoldást és így tovább, mindezt 45 perc alatt. A sikeresen teljesített feladatok függvényében pedig bronz, ezüst, arany illetve gyémánt oklevélhez juthattak a gyerekek, ami a játék végén rögtön meg is érkezett a telefonjukra. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára, az üzleti ismeretek megalapozására. A diákok örömmel vettek részt a Pénzfutamon.

Kecske Kupa 2. forduló (2024)

2024. 03. 22-én péntek délután a Kecske Kupa 2. fordulóján ismét majd 150 nebuló lepte el a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda földszintjét. Mind tudásban, -mind sebességben egymással versenyezve – oldották meg a matematikai feladatokat. Ebben a matematikai versenyben az első fordulóhoz hasonlóan 4 témakörben versenyeztek, ami már ismerős volt a csapatok számára, mert ősszel is így dolgoztak. A tavaszi fordulóban a két forduló összesített eredményére várva az udvaron is meg kellett oldani természettudomány témakörébe tartozó18 feladatot, amelyek helyes megoldásáért tallérokat lehetett szerezni. Tallérokkal az eredményhirdetés követő licitben látták fontosságát a csapatok. A nap ugyanis egy licittel zárult, ahol a megoldott feladatok és a versenyben elért helyezés alapján nyertek a csapatok tallérokat, amiket tárgynyereményekre cserélhettek. Nem meglepő módon itt is versengtek egymással a csapatok, mert a legtöbbet ígérő csapat vihette el mindig az adott tárgynyereményeket. Nagyon izgalmas és tartalmas napot zártunk és minden évfolyamon jutottak be csapatainkból az országos döntőbe is, amit Kecskeméten rendeznek meg. Örömmel láttuk, hogy a résztvevők nagyon élvezték a versenyt. A döntőbe tovább jutottaknak gratulálunk a teljesítményükhöz és sok sikert kívánunk!

Pí-világ napja (2024)

Március 14-én volt a Pí-világ napja. Ezen a napon a matematika egyik legnépszerűbb száma került fókuszba. Házibajnokság keretei között emlékeztünk meg a jeles eseményről.

Matematikaverseny célja elsősorban nem a száraz matematikai tényeké volt, hanem a számokhoz köthető szórakozásé, a logikai feladványoké és nem utolsó sorban a játszva matekozásé.

A versenyre csapatban jelentkezhettek a tanulók, így a feladatlap megoldása közben az összedolgozásé és a logikus gondolkodásé lett a főszerep.

Akiknek mindez különösen jól sikerült, oklevélben részesültek.

Színházlátogatás  (2024)

2024 április 15-én iskolánk 5. évfolyama a Gulliver című balettelőadást tekintette meg Budapesten, a Radnóti Miklós Művelődési Központban. Volt évfolyamtársuk Oroszi Alma szerepelt a darabban, aki ettől az évtől, a Madách Tánciskola növendéke és tanulóink örömmel nézték meg újra őt egy darabban. A történet magávalragadó volt és mozgalmas jelenetekkel elevenítette meg Gulliver utazását Liliputba. Felemelő érzés volt előadás után felmenni a színpadra és közös fotót készíteni a szereplőkkel.

Zeneterápiás foglalkozás (2024)

2024. április 23-án iskolánkba látogatott Szabó Mátyás zeneterapeuta, aki játékos, élmény alapú zenés foglalkozást tartott zeneterápiás módszerekkel a gyerekeknek. A felsős osztályokban interaktív élménnyel, komponálással, looperrel gazdagította a tanulók zenei ismereteit.

Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget és szeretettel várjuk vissza Matyi bácsit!

Föld Napja

Április 22-én iskolánk is megemlékezett a Föld Napjáról. Egy héttel a jeles nap előtt kértük az osztályok tanulóit, hogy akár csoportban, akár egyénileg készítsenek színvonalas alkotásokat. Rengeteg munka érkezett, amelyekből kiállítást rendeztünk. Az alsós osztályok között terem tisztasági versenyt hirdettünk. Az osztályok nagyon igyekeztek és szép, rendezett, tiszta termekkel találkozhattunk. A Föld Napján virágültetésen vehettek részt az alsósok, amellyel gyönyörűen „felvirágoztattuk” az iskolát!

Tanulmányi kirándulás a Light Art Múzeumba

Március 20-án 6.c és 7.b osztályos tanulóink tanulmányi kirándulást tettek a budapesti Light Art Múzeumban. Az interaktív tárlatvezetés által a diákok mélyebb betekintést nyerhettek a modern műalkotások-,  a fénytan-, a digitalizáció világába.

Úszás Diákolimpia Országos Döntő

Időpont: 2024.03.23. szombat
Helyszín: Eger, Bitskey Aladár Uszoda

Egerben rendezték az úszás Diákolimpia Országos Döntőjét 2024.03.23-án
szombaton. A szent Kereszt Katolikus Általános Iskolát két váltócsapat
képviselte az országos döntőn!

A következő eredmények születtek!
4×50 m. lány gyorsváltó: VII. helyezés /22 csapatból/

  1. Mód Nóra 5.a
  2. Császár Csenge 3.a
  3. Magyari Nóra 4.b
  4. Varjasi Anita 5.a
    4×50 m. fiú gyorsváltó: XII. helyezés /22 csapatból/
  5. Stumpf Máté 3.a
  6. Solti Szabolcs 4.b
  7. Czirják Bertalan 4.c
  8. Szabó Zoltán 4.c

Felkészítő: Patonai Gábor

Szavalóverseny (2024.)

2024. március 21-én rendeztük meg iskolánkban a felsős tanulók szavalóversenyét.

A helyezések következők lettek:

5-6. évfolyamon

I.                     Kurucz Koppány 6.b (felkészítője: Szűcs Zita)

II.                   Medgyes Noémi 6.c (felkésztője : Bordás-Giesz Istvánné)

III.                 Hamza Hanna 6.a (Felkészítője: Pálfalvi Andrea)

7-8. évfolyamon

I.                     Sárváry Csanád 7.a ( felkészítője Bogádiné Velkey Katalin)

II.                   Bártfai Boglárka 8.a (felkészítője: Bordás-Giesz Istvánné)

III.                 Lipóczki Emma 7.b (felkészítője: Szűcs Zita)

Köszönet a résztvevőknek és a felkészítőknek.

Tanulmányi kirándulás a Terror Háza Múzeumba

2024.március 13-án a 8.a osztály a Terror Háza Múzeumban járt. A tárlatvezető
érdekes, sokszor megrázó, megható emberi történetein keresztül a gyerekek
betekintést nyerhettek a nyilas és kommunista terror időszakába A kiállítás méltó
emléket állít az áldozatoknak, és azt is bemutatja, hogy mit jelentett honfitársainknak
azokban az időkben élni. A tanulókat megérintette a kiállítás, sokat tanultak belőle.
Köszönjük Molnár-Máthé Kamilla  és Szvorenné Szarvák Zsuzsa tanárnőknek a
szervezést.