Márton-napi lámpás felvonulás

Kedden este került sor a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában a hagyományos Márton-napi lámpás felvonulásra. 

Az ünnepi műsort a német nyelvet tanuló 4–8. évfolyamos diákok kis csapata nyitotta meg vidám énekekkel. 

Szent Márton történetét a 6–7. évfolyam német szakkörösei elevenítették fel, majd az 5.c osztály a Kicsi lámpásom fénye című dalt énekelte el közösen.  A műsor hangulatát két fuvolás lány és a dobos tették még különlegesebbé a 6.a osztályból. 

Ezután kezdetét vette énekszóval a lámpás körmenet a templom felé, az estét pedig a gyerekek által nagyon várt buciosztás zárta, amelyet jókedvűen fogyasztottak el.

Jóság, fény és hagyomány: Márton-napi programok az iskolában

Iskolánk ismét megünnepelte Szent Márton napját, a jóság, a segítőkészség és a fény ünnepét. Célunk volt, hogy a gyerekek játékos, élményalapú módon ismerhessék meg a püspök gazdag és tanulságos történetét.

  • 1–2. évfolyam: A legkisebbek Meseösvényt járhattak be, ahol Szent Márton legendájának állomásain keresztül oldottak meg érdekes feladatokat. A közös élmény segített elmélyíteni a történetet.
  • 3–4. évfolyam: A nagyobbak egy részletesebb mesén keresztül dolgozták fel Márton életének eseményeit és a hozzá kapcsolódó hagyományokat. Az itt megszerzett tudást és az átélt élményeket egy feladatlap kitöltésével rögzítették.

A programok központi eleme volt a Jóságlámpás, amelyre a gyerekek a jócselekedetek, az odafigyelés és a segítőkészség szellemében fogalmazhatták meg érdekes, tanulságos kívánságaikat. A közös munka során a láng fénye a reményt és a szívből jövő jóság fontosságát szimbolizálta.

Mindenszentek ünnepe – avagy tökfaragás a plébánián

Október 28-án őszi közösségi alkalmat tartottunk, immár 7. alkalommal a plébánián, melyre szeretettel vártuk nemcsak ifjúsági csoportjaink tagjait, hanem a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola tanulóit, valamint szüleiket is.

Ezen az alkalmon az alkotás mellett a közelgő Mindenszentek ünnepén volt a hangsúly.

A szentek arra irányítják a figyelmünket, ami igazán fontos: Jézusra, aki legyőzte a halált és örök életet adott – a sötétség helyett a világosságra, a boszorkányok helyett pedig azokra, akiknek Jézus a fontos.

A program alternatívát próbált nyújtani a hazánkban is egyre jobban terjedő Halloween-nel szemben.

Reméljük, minden résztvevő megerősödött Jézus szeretetében és a szentek tiszteletében.

Sportsikerek a 3.c osztályban

Az őszi szünetben Pákozdi Andor a budapesti műugró versenyről, Szeleczki László pedig a csemői sakkversenyről ezüst éremmel tértek haza! Eredményeikhez szívből gratulálunk! 

Rendhagyó őszi sportdélután az alsósoknak!

2025.    október 22-én a napközis tanító nénik egy vidám, rendhagyó sportdélutánt szerveztek az 1–4. évfolyamos tanulók számára.
Az 1–2. évfolyam, valamint a 3–4. évfolyam külön versenyzett egymással, miközben változatos ügyességi feladatokat oldottak meg – volt egyensúlyozás, gyorsasági és csapatjáték is.

A délután végén minden kisdiák jutalomban részesült, és minden osztály emléklapot kapott az aktív részvételért, lelkesedésért és sportszerű játékért. 🏅

Napközis munkaközösség 

Lázár Ervin Program és Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program

Már mindkét program élményalapú foglalkozásain részt vehettek iskolánk 8. évfolyamának tanulói.Szeptemberben a BME 1956-os forradalomban betöltött szerepével ismerkedhettek meg a gyerekek. Októberben a csodálatos Művészetek Palotájában jártak, ahol az OrgonaExpedíció című előadáson a hangszerek királynőjének “titkaiba” nyerhettek betekintést. 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról 

 Iskolánkban méltó módon emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről.
Az ünnepi műsort az 5.a osztály és a 7. évfolyam tanulói adták elő, akik megható előadásukkal idézték fel a forradalom eseményeit és szellemiségét.
A műsor felkészítő pedagógusai: Szűcs ZitaFrankné Czinege Beáta és Zakar Anita voltak.

Őszi túra a Dera-szurdokban

Az 5. évfolyam október 17 – én útra kelt, hogy közösen fedezze fel a természet szépségeit. Két busszal indultak útnak– összesen 84 vidám diákkal, három osztályfőnökkel, Igazgatónőnkkel, Tamás atyával, Szilvi nénivel és Kati nénivel. A kirándulás helyszíne a Pilisszentkereszt melletti Dera-szurdok volt, ahol a 6,4 kilométeres út nemcsak kellemes, hanem kalandos élményt is nyújtott mindenkinek.

A gyönyörű őszi idő, a patak felett átívelő hidacskák, a falevelek színei és a közös beszélgetések mind hozzájárultak ahhoz, hogy felejthetetlen napot tölthessenek együtt. Számukra ez a nap lelki töltekezés is volt. Céljukat elérve a Szent-kút Mária Kegyhelynél is imádkoztak Tamás atya vezetésével, hálát adva a közösségért és a természet csodáiért.

Ezek az őszi túrák immár hagyománnyá váltak iskolánkban – minden évben megerősítik bennünk, mennyire jó együtt lenni, és milyen kincset jelentenek a közös élmények.