Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Febr.2. a katolikus egyház naptárában Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. A zsidó törvények előírásainak megfelelően Jézus születése után a 40. napon mutatta be Mária gyermekét a templomban.

Ezen a napon szentelnek gyertyát, melynek a keresztény ember életében, ünnepekhez kötődő szokásaiban kiemelt szerepe van. A szentelt gyertya Jézus jelképe, magát felemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

A legkisebb fény is leküzdi a lehető legsűrűbb sötétséget is. A fény utat mutat, reményt jelent, biztonságot ad. Isten Jézust küldte a világba, hogy reményt, fényt hozzon, kivezessen bennünket a sötétségből. A gyertya önmagát emészti fel, s ezzel teremt világosságot, áldozatul adja magát, mint ahogy azt Jézus is tette.

Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy ezen a napon igeliturgia keretén belül az osztályközösségek gyertyáját Péter atya megszenteli. Ezzel a jelképpel szeretnénk a gyerekek figyelmét újra és újra ráirányítani a jótettekre, amelyek fényként világítanak környezetünkben.

Magabiztos szülők a digitális küzdőtéren (2023)

Interaktív előadás és beszélgetés Dr. Baracsi Katalinnal

LL.M családjogi szakjogász, LL.M infokommunikációs szakjogász

internetjogász, közösségi média tréner

Gyermeke sokat kütyüzik, számítógépes játékokkal, Youtube videók nézegetésével tölti az idejét vagy épp Instázik, TikTokozik? Szeretné ismereteit bővíteni a cyberbullying ( online bántalmazás ) és más netes kockázatok, veszélyek kapcsán? Ha bármelyik témában is érintett és szeretne felelős és tudatos szülőként jelen lenni gyermeke digitális mindennapjaiban, akkor vegyen részt a Magabiztos szülők a digitális küzdőtéren interaktív előadáson és kérdezze az internetjogászt!

Szülői, anonim kérdőív:https://forms.gle/gaZWARPs3PBkgJNs6

Az előadás ingyenes. Szeretettel hívunk és várunk minden szülőt iskolánkba 2023. február 22-én 17:00-kor.

Rómában jártak (2022)

Iskolánk diákjai 2022. december 28- 2023. január 2. között Rómában jártak.

A Kárpát- medence magyarságát képviselték Ferenc pápa újévi szentmiséjén.

Felejthetetlen napjaikat és élményeiket, az általuk készített videó mutatja be.

Ferenc pápa újévi szentmiséjén jártunk

Iskolánk diákjai 2022. december 28- 2023. január 2. között Rómában jártak.

A Kárpát- medence magyarságát képviselték Ferenc pápa újévi szentmiséjén.

Felejthetetlen napjaikat és élményeiket, az általuk készített videó mutatja be.

BETLEHEM (2022)

Az osztályommal egy Betlehemes műsorral készültünk a Székelykapuk-Zöldkapuk pályázatra.

A felkészülés úgy zajlott, hogy az osztályfőnökünk kiosztotta a szerepeket, azután pedig a szövegeket. Eleinte csak olvasópróba volt. Miután már mindenki tudta a szövegét, mozgással is gyakoroltuk.

Az első fellépésünk a hajléktalan szállón volt, ahol nem az egész műsort adtuk elő, de azért nagyon jól sikerült. Egy kis aprósággal készültek az ott dolgozók nekünk, aminek mindannyian nagyon örültünk. Nagyon hálásak voltak, és a fiúkörösök szendvicset vittek nekik. Ez a fellépés volt az én személyes kedvencem.

A következő fellépés a városi 4. gyertyagyújtás alkalmával volt. Itt már az egész osztály szerepelt. Sokan gyűltek össze a téren, nagy tapsot kaptunk.

A 3. előadást sok pici kisgyereknek adtuk elő az Óvodában. Következő nap a Kórházban voltunk, és a sok szorgos nővérnek betlehemeztünk.

Az utolsó előtti elődadások egy napon voltak, kettő délelőtt az iskolában, alsó- és felső tagozatosoknak egyaránt. Kettő pedig délután- az idősek otthonába, és még ezen a napon az iskolában a tanároknak, és nyugdíjas pedagógusoknak is megmutattuk tudásunkat.

Az utolsó karácsonykor, december 24-én, a templomban volt. Ez volt a legszuperebb fellépés. Én imádtam a felkészülést és az előadásokat is.