Erdei iskola (2021)

2021. június 1-4-ig a Balaton-felvidéken, Óbudaváron erdei iskolában volt a 4.a és 4.c osztályból összesen 45 tanuló 5 kísérő pedagógussal. A gyerekek nagyon örültek a kirándulásnak, a sok új élménynek, egymás társaságának, örömmel töltötték idejüket a szabadban. Esténként mindig szántunk időt arra, hogy az élményeket megbeszéljük, leírják azokat, rajzoljanak egy kis füzetbe. Kedves írásaikból válogattam egy csokorra valót.

2021. június 1-jén erdei iskolába utaztunk Óbudavárra. Már napokkal előtte elkezdtem pakolni. Aznap reggel izgatottan keltem és mentem a buszhoz. Amikor megérkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat. Volt ott egy nagy domb, amin legurultunk. Nagyon jó volt. Az éjszakák hidegek, de ugyanakkor hangulatosak voltak. Nagyon izgalmas volt az éjszakai túra. Egy kecskefarmon és egy kápolnában is voltunk. Még azért maradtam volna egy kicsit. (Nemoda Natália)

Este mindig bementünk egy kicsit a kápolnába, ahol imádkoztunk és énekeltünk. Laci bácsi mesélt nekünk a csillagokról, csillagképekről. Meg is találtuk a Nagygöncölt, Kisgöncölt, a Leot és a Dracot. Sok dolgot tanultunk. Még a Boci boci tarkát is megtanultuk visszafelé énekelni. Hazaindulás előtt 2 órával még egy akadályverseny is volt. Ilyen jó akadályversenyt én még nem láttam! Nagyon tetszett az erdei iskola, kár, hogy haza kellett jönnünk. (Tóth Borka)

Elmentünk a Kossuth kilátóhoz, az út oda és vissza 8 km volt. Nagyon szép volt a táj. A kilátóból még a Balatont, sok hegyet és falut is láttunk. A látvány mesébe illő, az út is izgalmas volt. Dimbes-dombos vidéken mentünk. Amikor visszaértünk, akkor megebédeltünk, és Andi néni elől is elbújtunk. Nagyon vicces volt! A számháborút a mi csapatunk nyerte. Lehet, hogy azért, mert a zászlónkat feldobtuk egy fára, ahol a többiek nem érték el. (Sőreg Ádám)

4 óra utazás után megérkeztünk Óbudavárra és elfoglaltuk a szállást. Aztán elmentünk sétálni, a Mosónál elkészítettük a zászlókat és a menetlevelet. Vacsora után játszottunk. A legjobban a buszon való beszélgetés tetszett. (Fömötör Levente)

A mai napon az tetszett a legjobban, hogy a barátaimmal bújócskázni tudtunk a környéken. Nagyon izgalmas volt. Tihanyban, egy kis boltban ajándékot vettem. Már várom, hogy hazaérjek és meglepjem apukámat. (Habony Nimród)

Vacsora után kezdődhetett az éjszakai túra. Megtaláltam 2 csillagképet. Nagyon örültem. Másnap kisvasúton utaztunk, így körbejártuk a Tihanyi-félszigetet. Megmásztuk a Hegyestűt, de én túrabottal voltam! Nagyon nehéz volt felmenni. Végül finomat vacsoráztunk. (Horváth Géza Kolos)

Az tetszett a legjobban, hogy sokat voltunk együtt. Sokat kirándultunk és sok kecskét láttunk. Nimródra kellett vigyáznom, mert az apukája megbízott. Árontól féltem, mert csikorgatja a fogait. Kolos pedig röhögtető volt. Velük aludtam együtt szerencsére. (Banai Bulcsú)

Nekem az tetszett a legjobban, hogy túráztunk egy jót. Láttunk kettő csacsit, az egyiknek Mikulás a neve. Megcsináltuk a csapatzászlót és a menetlevelet. Bambusz erdőben is voltunk. Szépek a szobák, nagyon finom az ennivaló. Megtudtuk a sajt történetét is. (Molnár Enikő)

Nekünk az tetszett a legjobban, mikor a Mosónál voltunk. A harmadik napon Tihanyba indultunk. Voltunk a Belső-tónál, a Tihanyi Apátságnál, majd vásárlás után kisvonatoztunk. Egyik ebéd után megkaptuk a Mátyás meséket, amiket a tábortűz előtt adtunk elő. Mi a Gergely juhász vendégségben című mesét tanultuk meg. A tábortűznél énekeltünk. Ez volt életünk legjobb kirándulása! (Fehér Blanka és Varjasi Vivien)

Magyar dalok és táncok

Június elsején, délelőtt iskolánk udvarán, az árnyas fák alatt vidám hangulatú zenei előadáson vehettek részt alsó tagozatos diákjaink. A magyar dalok és táncok című műsorban ismert és kevésbé ismert népdalokat hallgathattunk, énekelhettünk, táncra is perdülhettünk. Köszönjük Dóbiás Péter kecskeméti zenetanárnak, hogy vendégművészekkel rendszeresen ellátogat iskolánkba, segít nyitottá tenni gyermekeinket a különböző zenei műfajok iránt.

Halmi Judit alsós munkaközösség-vezető

Az anyanyelv nemzetközi napja

1999 óta február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja. Ilyenkor ünnepeljük a Föld nyelvi sokszínűségét, és felhívják figyelmünket a kihalásra ítélt nyelvekre. A becslések szerint a világon beszélt 6000 nyelv legalább 43%-a veszélyeztetett. Csak néhány száz kapott helyet az oktatási rendszerekben, a digitális világban pedig kevesebb, mint százat használnak. Bolygónkról kéthetente eltűnik egy nyelv, amely egy teljes kulturális és szellemi örökséget hordoz magában.
E jeles nap alkalmából nem feledkezünk meg arról sem, hogy adózzunk a magyar nyelv szépségének. Az anyanyelvünk számunkra drága kincs, ápolása, történelmünk ismerete mindannyiunk mindennapi kötelessége. 
Erre a napra közmondások gyűjtésével készültek a Szent Kereszt Katolikus Iskola diákjai és tanárai. Arra kértünk mindenkit, hogy keressék meg, majd írják le kedvenc magyar közmondásukat a következő témákban: béke, harmónia, konfliktusmegoldás és -kezelés, alkalmazkodás és jólét. 
Kodály Zoltán szavaival kívántunk szorgalmas kutatást: 
“Anyanyelvünket megóvni csak úgy lehet, ha állandóan gazdagítjuk a szókészletünket. A magyart is, még a született magyarnak is folytonosan csiszolni, újítani kell, másképp berozsdásodik.”
Iskolánk posta melletti kapujánál a gyűjteményből készült kártyákból bárki választhat magának. 
…mert VAN HOZZÁD EGY JÓ SZAVUNK.
Halmi Judit tanítónő

Márton nap

Rendhagyó Szent Márton Ünnep a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában

Iskolánkban már 11 éve hagyomány, hogy Szent Márton tiszteletére lámpás felvonulást rendezünk. Az idén a körülmények – sajnos – beleszóltak terveinkbe, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy más módon vigyük el a szeretet fényét az emberekhez.

A gyerekeknek „Lámpás szépségversenyt” hirdettünk, és nagy örömünkre szebbnél szebb alkotások születtek, amelyek arany, ezüst és bronz fokozatú elismerésben részesültek.

November 11-én este, akik a Pesti úton jártak, láthatták, hogy iskolánk ablakaiban a gyerekek által készített lámpások égtek, hirdetve Szent Márton jótékonyságát, alázatosságát és a mindenki felé irányuló szeretetét.

Köszönöm a gyerekeknek, hogy ennyi szép és ötletes lámpással leptek meg bennünket, valamint köszönöm a vezetőség és kollégáim önzetlen segítségét! A kisfilmet Bajor Szabolcs 8. c osztályos tanuló készítette, amiért szintén hálás vagyok!

A lámpás szépségverseny eredményei:

1-2. évfolyam
ARANYEZÜSTBRONZ
Nagy Anna 1.aNagy Dániel 1. aFedák Krisztina 1. a
Zsolnai Boglárka 1. aPozsonyi Levente 1.aKonfár Petra 1. a
Csabanyi Bence 1. aLengyel Dávid 1. aTomcsányi Lili 1. a
Horsik Zente 1. aWinkler Hanna 1. aKoczkás Szófia 1. a
Fehér Saci 1 bZsoldos Zsófia 1. aEcseri Lehel Simon 1. a
Soltész Nagy Barnabás 1. bSzilágyi Ábel 1. aSzűcs Ferenc 1. c
Nagy Luca Panna 2.aJózsa Hanna 1. aDerekas Viktória 2. a
Paltán Eliza 2. bFinster Panna 1. aLénárd Hanna 2. a
Kósa Veronika 2. bMolnár Jázmin 1. aKunszt Zsófia 2. a
Huszár Benedek 2. bPatkó Lili 1. cDétári Csaba 2. a
 Frank Balázs 2. aGergye Zoltán 2. a
 Gér Boglárka 2. aBujdosó Máté 2. b
 Füle Laura 2. aNagy-Gombai Máté 2. b
 Varga Károly 2. bBalla Ádám 2. c
 Maró Zalán 2. bBalogh Laura 2. c
 Molnár Melinda 2. bGyurkó Odett 2. c
 Gál Szíra 2. bPozsonyi Márk 2. c
 Demeter Ágoston 2. b 
  Für Zalán 2. c 
 Horányi Kinga 2. c 
   
3-4. évfolyam
ARANYEZÜSTBRONZ
Bognár Sára 4. bHalász Lili 3. aBíró Leonetta 3. a
Kósa Renáta 4. bDe la Casse Mihály 3. cEcseri András 3. a
 Pataki Viktória 3. cHamza Hanna 3. a
 Mezei Luca 4.aHorsik Hédi  3. a
 Kemenczei Barna 4.aZsoldos Gergely 3. a
 Sárvári Csanád  4.aKis Dezső 3.a
  Patkó Panka 3. c
  Rafael Orsolya 3. c
  Fedák Renáta 3. c
  Palásti Botond 3. c
  Medgyes Noémi 3. c
  Szellő Ramóna 3. c
  Tábori Dóra 4. a
  Kristóf Janka 4. b
  Zakar Sára 4. b
  Szász Álmos 4. b
  Varjasi Vivien 4. c
  Tóth Borka 4. c
  Nemoda Natália 4. c
  Koncz Áron 4. c
  Habony Nimród 4. c
  Sőreg Ádám 4. c
FELSŐ TAGOZAT
ARANYEZÜSTBRONZ
Bognár Csenge 5. aKemenczei Nimród 5. aKis Boglárka 5. a
Lakos Linda 5. aDomonkos Dorka 5. bEcseri Ferenc 5. a
Zsolnai Szofi 5. aBartus Júlia 5. bDétári Leila 5.a
Frank Bence 5. bBakos Hanna 5. bSzendrei Alexandra 5. b
Falusi Katica 7. cHorti Lili 6. cHegedűs Csaba 5. b
  Katona Lili 6. b

Szent Margit nyomán vetélkedő

Iskolánk tanulói már több éve ismerkednek a szentjeinkkel. Minden osztály egy szentet választ magának névadóul, rákerül az osztálypólójukra a neve, a szent nevenapján együtt mennek el misére, olvasnak, beszélnek róla osztályfőnöki órákon. Minden évben megrendezi a DÖK a Szentek nyomán című versenyt is.  Jártak már a gyerekek Szent Márton, Szent Imre, Szent István, Szent László és Szent Erzsébet nyomdokain. Ebben a tanévben újra egy női szent, Margit életútját követhették. A vetélkedőn a felsősök mérték össze tudásukat: kódexet készítettek, rejtvényt oldottak meg, verset faragtak, képeket kellett felismerniük, ha ügyesek voltak, plusz pontot szerezhettek célba dobással… Mindebben segítségükre voltak az osztályfőnökeik, akik mindig lelkes lebonyolítói ennek a vetélkedőnek is: Máthé Kamilla, Hajdúné Erzsébet, Juhász Zoltán, Jedlicsekné Vágó Andrea, Frankné Czinege Beáta, Bordás-Giesz Istvánné, Nagy Ágnes, Czinege Józsefné, Bogádiné Velkey Katalin, Szűcs Zita, Balogh Boglárka és Sági Anikó igazgatónő.

Köszönjük a munkájukat!   Szűcs Zita (DÖK-segítő tanár)

A Szent Margit nyomán vetélkedő eredményei
5-6. évfolyam
I.
Assisi Szent Ferenc osztály
6. b
Balogh Achilles
Darányi Dorina
Jónás Dzsesszika
Kolompár Dzsenifer
Lendvai Dominik
Moga Krisztián
II.
Szent Márton osztály
5. b
Hegedűs Csaba
Huszár Bíborka
Marsai Zoltán
Szvoren Dóra
Varga Dorina
III.
Szent Páduai Antal osztály
6. a
Détári-Szabó András
Kovács Kitti Jázmin
Topai Amina Léna
Vágó Réka
IV.
Szent Ágoston osztály
6. c
Galambos Dániel
Guti Bence
Pék Patrik
Szellő Szintia
Szép Zsófia
Sztruhár Tamás
V.
Szent Fülöp osztály
5. a
Andó Boglárka
Détári Leila
Ecseri Ferenc
Kazai Emese
Solti Tamara

7-8. évfolyam
I.
Szent Péter osztály
8. c
Bajor Szabolcs
Kecskés Krisztina
Molnár Csaba
Nagy Lora
II.
Szent Margit osztály
8. b
Demeter Panna
Gál Csongor
Molnár Emese
Nagy Boldizsár
Takács Zsófia
III.
Szent Gellért osztály
8. a
Détári Georgina
Détári Viktória
Kollár Balázs
Szentpéteri Milán
IV.
Szent Miklós osztály
7. a
Akácsos Előd
Ficzere Kata
Mikus Bernadett
Szvoren Tibor
Veres Nóra
V.
Szent Kinga osztály
7. b
Balázs Bence Szilárd
Dudla Dominika
László Lilien
Mezei Olivér
Pusztai Márton

Szent Anna osztály
7. c
Falusi Kira Katica
Jakab Angelina
Koncz Mária Eleonóra
Manczák Martin Rajnald
Velkey Paul Dávid

Kézmosás világnapja október 15.

Az iskolában nagyon fontos az egészséges életmódra nevelés is, ennek részeként a helyes higiénés szokások kialakítása.

A világjárvány jelenléte miatt fokozott figyelmet fordítunk arra, hogy tanítványaink helyesen és rendszeresen mossanak kezet.

A kézmosás világnapja újabb lehetőséget adott nekünk, hogy játékos formában, érdekes feladatok, kísérlet segítségével tovább mélyítsük a kézmosás fontosságát!

Erre a napra összeállított foglalkozás anyagát kolléganőim saját osztályaikban a tanítási órákhoz kapcsolva vagy orientációs órák keretében tartották meg.

Köszönöm munkájukat: Vargáné Tóth Csilla

Néhány fotó a foglalkozásokról, a munkákból:

4.b osztály