Papírgyűjtést szervezett a Szent Kereszt iskola (2021)

Az iskolánkban is hagyománynak számít a papírgyűjtés, két év után nagy igény volt rá, ezért azonnal meg is hirdettük a tanév elejére, szeptember 22-23-ára.

Már a gyerekek nem járják a várost hulladékért kutatva, mert az veszélyes dolognak számít, de az iskola udvarán igazán kitettek magukért: pakolták, mérték, taposták a papírt, mikor mire volt szükség.

Mindenki nyert:

A családok megszabadultak a felesleges papírtól,

a gyerekek pénzt gyűjtöttek az osztályuknak, az iskola pedig részt vett az ifjúság környezetvédelmi nevelésében, de a közösségépítés sem utolsó szempont, amiért érdemes volt hulladékgyűjtési akciót szervezni.

A képek magukért beszélnek, de képaláírások is készültek:

  • A fiúk a bányában dolgoznak. A konténerben pihennek.
  • Fiúk mondták a lányokról:

„Fiúkat megszégyenítő módon képesek dolgozni, cipekedni a lányok!”

  • Sej, haj szép az élet a platón!
  • Együtt könnyebb!

Szűcs Zita

DÖK-segítő tanár

Holden Rose előadáson iskolásaink

Szeptember 14-én rendhagyó könyvtári órán vehettek részt iskolánk 6.a és b osztályos tanulói. Kovács Attila, írói álnevén Holden Rose várta a gyerekeket egy különleges előadásra. A mostani rendezvényre nem könyvajánlóval, hanem olvasás népszerűsítő programmal készült. Sok humorral fűszerezett, ugyanakkor igen elgondolkodtató műsora maradandó élményt jelentett a diákoknak és tanáraiknak egyaránt. Lebilincselő gondolatmenettel jutott el az olvasás fontosságától a helyesíráson, szövegértésen, szókincsfejlesztésen, a fantázián át még a sporthoz is.
Köszönjük a Ceglédi Gyermekkönyvtárnak a lehetőséget, Holden Rose- nak pedig a tartalmas és vicces együtt töltött órát.
Bordás-Giesz Istvánné szaktanár

Templomi bemutatón a NEK himnusz

A Lélek Építő Tábor és 7.a (Páduai szent Antal) osztály néhány diákja bekapcsolódott a 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus szellemi, lelki karizmájába. Az évnyitóra és a Veni Sancte szentmisére a NEK Himnusz mondanivalóját koreografálták meg.

„Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s király a föld felett:
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet.”

Olvasás Világnapja (2021)

Iskolánkban az olvasás világnapját ünnepeltük szeptember 8-án. Bizonyítsák az osztályokban készült fotók, hogy tanulóink nagyon szeretnek olvasni, az elsősök pedig nagyon szeretnének megtanulni! Szervező: Sági Csilla

Nyári napközis tábor 2. hét (2021)

A nyári napközis tábor 2. hetét az állatok témája köré szerveztük.

Különleges állatokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, állatokkal kapcsolatos drámapedagógiai játékokat használtunk a megismerkedéskor, állatokat rajzoltunk és formáztunk, origami és sólisztgyurma állatokat készítettünk, még a jászberényi állatkertben is jártunk.


A gyerkőcök nagyon hálásak tudnak lenni!
 A táborozó gyerekek írták, mondták:

„Kedves Tanító nénik!
Nekem ez a hét olyan volt, mint egy egész nyár. Rettentően jó volt a témánk is!
Igaz, volt sok érdekes élmény, pl. állatkert, sportszeletkészítés, mozizás, de a közös éneklések tetszettek a legjobban.
Köszönöm ezt a hetet!”


„Ez a hét nagyon szuper volt!”

„Az állatkert tetszett legjobban, mert illett a hét témájához.”

„A jászberényi állatkertben az tetszett, hogy a púpostevének elhajlott a púpja.”

„Sokat kézműveskedtünk: nemezeltünk, sólisztgyurmából formáztunk állatokat, de gyöngyfát is készítettünk.”

„Szeretlek benneteket.”

„Ez a hét csodás volt! Szerintem a legjobb program az állatkert és a Tom és Jerry film. A jövő héten is jövök!”

„Tanító nénik!
Nagyon szeretlek benneteket! Nagyon jó vakációt kívánok nektek!”

Erdei iskola (2021)

2021. június 1-4-ig a Balaton-felvidéken, Óbudaváron erdei iskolában volt a 4.a és 4.c osztályból összesen 45 tanuló 5 kísérő pedagógussal. A gyerekek nagyon örültek a kirándulásnak, a sok új élménynek, egymás társaságának, örömmel töltötték idejüket a szabadban. Esténként mindig szántunk időt arra, hogy az élményeket megbeszéljük, leírják azokat, rajzoljanak egy kis füzetbe. Kedves írásaikból válogattam egy csokorra valót.

2021. június 1-jén erdei iskolába utaztunk Óbudavárra. Már napokkal előtte elkezdtem pakolni. Aznap reggel izgatottan keltem és mentem a buszhoz. Amikor megérkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat. Volt ott egy nagy domb, amin legurultunk. Nagyon jó volt. Az éjszakák hidegek, de ugyanakkor hangulatosak voltak. Nagyon izgalmas volt az éjszakai túra. Egy kecskefarmon és egy kápolnában is voltunk. Még azért maradtam volna egy kicsit. (Nemoda Natália)

Este mindig bementünk egy kicsit a kápolnába, ahol imádkoztunk és énekeltünk. Laci bácsi mesélt nekünk a csillagokról, csillagképekről. Meg is találtuk a Nagygöncölt, Kisgöncölt, a Leot és a Dracot. Sok dolgot tanultunk. Még a Boci boci tarkát is megtanultuk visszafelé énekelni. Hazaindulás előtt 2 órával még egy akadályverseny is volt. Ilyen jó akadályversenyt én még nem láttam! Nagyon tetszett az erdei iskola, kár, hogy haza kellett jönnünk. (Tóth Borka)

Elmentünk a Kossuth kilátóhoz, az út oda és vissza 8 km volt. Nagyon szép volt a táj. A kilátóból még a Balatont, sok hegyet és falut is láttunk. A látvány mesébe illő, az út is izgalmas volt. Dimbes-dombos vidéken mentünk. Amikor visszaértünk, akkor megebédeltünk, és Andi néni elől is elbújtunk. Nagyon vicces volt! A számháborút a mi csapatunk nyerte. Lehet, hogy azért, mert a zászlónkat feldobtuk egy fára, ahol a többiek nem érték el. (Sőreg Ádám)

4 óra utazás után megérkeztünk Óbudavárra és elfoglaltuk a szállást. Aztán elmentünk sétálni, a Mosónál elkészítettük a zászlókat és a menetlevelet. Vacsora után játszottunk. A legjobban a buszon való beszélgetés tetszett. (Fömötör Levente)

A mai napon az tetszett a legjobban, hogy a barátaimmal bújócskázni tudtunk a környéken. Nagyon izgalmas volt. Tihanyban, egy kis boltban ajándékot vettem. Már várom, hogy hazaérjek és meglepjem apukámat. (Habony Nimród)

Vacsora után kezdődhetett az éjszakai túra. Megtaláltam 2 csillagképet. Nagyon örültem. Másnap kisvasúton utaztunk, így körbejártuk a Tihanyi-félszigetet. Megmásztuk a Hegyestűt, de én túrabottal voltam! Nagyon nehéz volt felmenni. Végül finomat vacsoráztunk. (Horváth Géza Kolos)

Az tetszett a legjobban, hogy sokat voltunk együtt. Sokat kirándultunk és sok kecskét láttunk. Nimródra kellett vigyáznom, mert az apukája megbízott. Árontól féltem, mert csikorgatja a fogait. Kolos pedig röhögtető volt. Velük aludtam együtt szerencsére. (Banai Bulcsú)

Nekem az tetszett a legjobban, hogy túráztunk egy jót. Láttunk kettő csacsit, az egyiknek Mikulás a neve. Megcsináltuk a csapatzászlót és a menetlevelet. Bambusz erdőben is voltunk. Szépek a szobák, nagyon finom az ennivaló. Megtudtuk a sajt történetét is. (Molnár Enikő)

Nekünk az tetszett a legjobban, mikor a Mosónál voltunk. A harmadik napon Tihanyba indultunk. Voltunk a Belső-tónál, a Tihanyi Apátságnál, majd vásárlás után kisvonatoztunk. Egyik ebéd után megkaptuk a Mátyás meséket, amiket a tábortűz előtt adtunk elő. Mi a Gergely juhász vendégségben című mesét tanultuk meg. A tábortűznél énekeltünk. Ez volt életünk legjobb kirándulása! (Fehér Blanka és Varjasi Vivien)