A Szent Kereszt Katolikus Iskoláért Alapítvány története
Cegléd szívében, az 1993/94-es tanévben újra megindult a katolikus oktatás a Mészáros Lőrinc Katolikus Általános Iskolában. Az újrakezdés nem volt zökkenőmentes, de a változások, újabb tetteket inspiráltak. Erről mesélt Vörösvárszky Ottó nyugalmazott pedagógus a Mária Rádió Cegléd stábjának:
„Úgy kezdődött, hogy volt egy jól összeforrt, 15-20 éve együtt dolgozó tantestület. Ebből a tantestületből 9-en, vagy még többen nyugdíjba akartunk menni. Előtte évekig én voltam a Mészáros iskolában az igazgatóhelyettes és rengeteg olyan feladatom volt, hogy az üzemeket, vállalatokat, honvédséget kellett megkeresni és valamit kérni tőlük. Annyi mindent kértem már, hogy az nagyon sok… mindig kellett könyvet venni, az iskolát fejleszteni, a gyerekeknek segíteni, a kirándulásokba… Ez indított arra 1994-ben Hegedűsnével, hogy alapítványt kellene szervezni és létesíteni. Többekkel beszéltünk, de végül is kilencen támogatták ezt az indítványt…
- A tervektől a megvalósulásig mennyi idő telt el? Hogyan igazodtatok el a törvénykezés útvesztőiben?
Rengeteg jogi feltétel volt. Ezeket az ügyvéd ismerőseink és a szülők is segítettek elhárítani, de nem volt elég. Úgyhogy sokáig kellett várni, majdnem négy évig, hogy legyen egy életképes alapítványunk.
- Felosztottátok egymás között a feladatokat, hogy ki, miért felelős, vagy csak ad hoc hozta a sors?
Voltak, akik pénzzel támogattak és voltak, akik aktívan segítettek… A Hegedűsnével ketten gyötörtük ügyvédeknél, meg mindenhol, hogy menjen már valami, de nagyon nehezen ment. Végül is elindult és nagyon jól indult. A gazdasági beszámolóra visszaemlékezve, talán 600.000.-Ft volt a bevétel. Ez akkor még nagyon nagy pénz volt.
- Mi volt az elsődleges célotok, mire fordítottátok a bevételeket?
Azokat a gondokat szerettük volna orvosolni, amik voltak: étkeztetés, kirándulás, kitüntetések, könyvvásárlás… Utólag olyan is volt bennünk, hogy a kezdő pedagógusokat – akik megérdemelték a munkájuk alapján,- is tudtuk támogatni. A reményeink szárnyaltak.
- Hogyan reklámoztátok az iskolában működő alapítványt?
Az osztályfőnökök minden szülői értekezleten kihirdették és elmagyarázták a céljainkat. Tehát elkészítettük a felajánlási papírokat, amin rajta volt a mi számunk, amire lehetett befizetni, vagy átutalni. Jó kapcsolatunk volt a szülőkkel, hiszen sok a tanítványunk volt.
- Az 1%-ból jött össze a bevétel, vagy egyéni felajánlások is voltak?
Egyéni felajánlások is voltak, sőt üzemek is voltak, vagy a tankönyv ellátó is százezer forinttal támogatott. Az 1% volt az alapunk. Az egy másik dolog, hogy a gyárakkal jó volt a kapcsolatunk, mert munkatársak, szülőtársak voltak a gyárak vezetői. Meghívtuk a gyárak vezetőit az értekezletekre. Értették, látták és megpróbáltak, amiben lehet támogatni.
- Van-e olyan emlékezetes esemény, amikor családnak, vagy gyereknek kellet segíteni?
Az osztályfőnökök jelezték, hogy az osztályukban 1-2 gyerek étkezése veszélybe került. Elég sokat kellett az étkeztetésre szánnunk, mert sokan nem tudták befizetni a költségeket. Talán ez volt a legmagasabb támogatás, az étkezés. A másik pedig az osztálykirándulások…
- Hogyan zajlottak le az alapítvány gyűlései?
Általában évente két alkalommal találkoztunk, a tanév elején és a végén, mert akkor voltak a könyvjutalmak, a kitüntetések és a kirándulások. A kilenc alapító tagon kívül az iskola vezetősége is bekapcsolódott, hiszen mi már nyugdíjasok voltunk. Nagyon jó hangulatú, kellemes találkozások voltak és olyan jó volt visszaemlékezni. Amikor hallottuk a beszámoló eredményét, volt lehangoló és buzdító is. Mégis volt értelme a kezdeményezésünknek.”
(A riportot készítette: Sági Anikó 2018. november 16, Mária Rádió Cegléd 88.3)
1998. február 23-án megszületett iskolánk alapítványa, melyről az Alapító okirat tanúskodik.
Alapítványunk neve: „Mészáros Lőrinc Katolikus Iskoláért” Alapítvány
Iskolánk névváltozása után (2011) Alapítványunk nevében is változás történt, hiszen szoros együttműködésben, egymásért jöttünk létre:
„Szent Kereszt Katolikus Iskoláért” Alapítvány
Köszönettel és hálával tartozunk mindazoknak, akik a
„Szent
Kereszt Katolikus Iskoláért” Alapítványt létrehozták:
Dr. Szabó Alfrédné
Dr. Patonai Tiborné
Forgács Ferenc (elhunyt)
Forgács Ferencné (elhunyt)
Hegedűs Zoltánné
Tóth Ilona (elhunyt)
Tóth János
Vincze Csabáné
Vörösvárszky Ottó
„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”
(Böjte Csaba testvér)