Amikor 2019. szeptember 14-én
értesítést kaptam Dr.Varga-Berta Józseftől, – az EMF alapítvány elnökétől – nem
hittem a szememnek! Többször is el kellett olvasnom levelét, amelyben az állt,
hogy iskolánk kitartó és szép munkája alapján a ceglédi SZKKIO 2018/19 évi
„ARANY” minősítésű csapata is delegációs jogot kapott a római
misszióba. Ez azt jelentette, hogy részt vehettünk Ferenc pápa 2020.január 1-én
tartott újévi szentmiséjén.
Óriási megtiszteltetés, hogy
nemcsak a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolát, hanem hazánkat is
képviselhettük ezen a csodálatos eseményen. A Csillagénekesek között iskolánk
két növendéke – Tóth Kinga és Göndics Zoltán a Szent Péter osztály (7. c)
tagjai – reprezentálta Magyarországot.
Lelki feltöltődésben, szeretetben,
nagy nevetésekben és meghitt pillanatokban egyaránt bővelkedett ez a 3 nap,
amelyet az „Örök Városban” eltölthettünk két tanítványommal. A Ferenc pápával
való személyes találkozás, a Vatikáni Rádió szeretetteljes fogadtatása, a
történelmi jelentőségű helyszínek mind egy életre szóló élményt adtak nekünk!
Nincs a világon még egy hely, ahol ennyire nagy dózisban lenne jelen a
művészet, a történelem, úgy egyáltalán a kultúra. Hálás vagyok a
Gondviselésnek, hogy egy ilyen lélekemelő tapasztalattal gazdagodhattam!
Ezúton is köszönjük az EMF
alapítvány biztosította lehetőséget!
Balogh
Boglárka – osztályfőnök
A programban részt vevő gyermekek
véleménye, érzései:
Amikor kiderült, hogy én vagyok az
egyik szerencsés, aki részt vehet a római jutalom úton, még fel sem fogtam,
hogy ez mit jelent. Az utazásig hátralevő idő azonban olyan gyorsan eltelt,
hogy a következő pillanatban már a repülőn ültünk úton az „Örök Városba”. Egy
élményemet emelném ki, ami nem más, mint a pápai mise a Szent Péter
Bazilikában. Bár nem értettünk szinte semmit, úgy éreztem megnyugodtam és jó
itt nekem. Furcsa volt látni a pápát, főleg azt, hogy ő is egy törékeny ember.
Rengeteg látnivalót megnéztünk, és rengeteg új élménnyel gazdagodtam, pl.
eljutottam a Vatikáni Rádióba is. Nagyon örülök, hogy eljöhettem ide, remélem,
egyszer még visszajöhetek!
Tóth
Kinga, Szent Péter osztály – 7. c – Cegléd, Szent Kereszt Katolikus Általános
Iskola és Óvoda
Meglepődtem, amikor kiválasztottak
és megszavaztak osztálytársaim, jó érzés volt, hogy támogatnak, és velem együtt
örülnek. Boldog és örömteli érzés volt hazánkat, iskolánkat képviselni Rómában
az újévi szentmisén. Már vártam nagyon, hogy személyesen is találkozhassak a
szentatyával, mégis más volt személyesen látni Ferenc pápát, mint a TV-ből,
felemelő érzés. Amikor belépett a bazilikába, úgy éreztem, a templom megtelt
szeretettel.
Iskolásként nagyszerű érzés volt
abban a hatalmas régi városban sétálni, amelyről eddig történelem órákon
hallottunk, és látni személyesen azokat a helyeket, épületeket, amelyekről
tanultunk.
Egy mozzanatot emelnék ki. Az utcán
sétálva Teréz Anya Nővéreit látva fejemet kicsit biccentve köszöntöttem őket:
szívélyes, hálás mosoly és kis fejhajtás volt a válaszuk.
Remélem, hogy egyszer még
szüleimmel is eljutok erre a csodálatos helyre!
Göndics Zoltán, Szent Péter osztály – 7. c – Cegléd, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda