SzékelyKapuk-ZöldKapuk pályázaton indultunk (2023)

Az iskolánk minden évben indul a SzékelyKapuk-ZöldKapuk című  versenyen.

A vetélkedő diákcsapatok közösségi értékteremtésben, társadalmi feladatok ellátásában vesznek részt. Találkozhatnak a civilizációs alapértékeink lényegének és örömének felfedezésével, s az élet többféle területét érintő kérdéssel. A verseny célkitűzése a legkisebb civilizációs közösségek erősítése, civilizáció-tudatos cselekvés a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” élménypedagógiai elvén. 

A nemzetközi vetélkedő két pályázattal teljesíthető. Ebben a tanévben két csoport pályázott a Szent Kereszt iskolából. Az egyik csoport a 6. b osztályból került ki. Betlehemes műsort készítettünk, s adtunk elő többféle közösségnek, többféle helyszínen. Jártunk gyerekek és felnőttek közt egyaránt, hogy örömöt szerezzünk.

Mészáros Noel volt a főszereplő, így nyilatkozott a műsorról:

„ Egy olyan fiút kellett eljátszanom, aki a 21. században bármelyik gyerek lehetne, aki nem érti a karácsony lényegét. Az elején még úgy beszéltem a karácsonyról, hogy az csak a pénzköltésről szól, semmi másról. A testvéremmel csak veszekedtünk, tisztelet nélkül beszéltem vele. Aztán a szerep szerint visszarepültem az időben 2000 évet, s Betlehemben találtam magam, ahol végigkísért az utamon egy Angyal. Találkoztam a pásztorokkal, Máriával, Józseffel, a kisdeddel. Végül felnyílt a szemem, s megértettem a karácsony lényegét. Öröm volt látni, hogy mennyire szívesen szerepelt az osztályunk, s milyen sok embernek tetszett az előadásunk!”