Az iskolánk minden évben indul a SzékelyKapuk-ZöldKapuk című versenyen.
A vetélkedő diákcsapatok közösségi értékteremtésben, társadalmi feladatok ellátásában vesznek részt. Találkozhatnak a civilizációs alapértékeink lényegének és örömének felfedezésével, s az élet többféle területét érintő kérdéssel. A verseny célkitűzése a legkisebb civilizációs közösségek erősítése, civilizáció-tudatos cselekvés a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” élménypedagógiai elvén.
A nemzetközi vetélkedő két pályázattal teljesíthető. Ebben a tanévben két csoport pályázott a Szent Kereszt iskolából. Az egyik csoport a 6. b osztályból került ki. Betlehemes műsort készítettünk, s adtunk elő többféle közösségnek, többféle helyszínen. Jártunk gyerekek és felnőttek közt egyaránt, hogy örömöt szerezzünk.
Mészáros Noel volt a főszereplő, így nyilatkozott a műsorról:
„ Egy olyan fiút kellett eljátszanom, aki a 21. században bármelyik gyerek lehetne, aki nem érti a karácsony lényegét. Az elején még úgy beszéltem a karácsonyról, hogy az csak a pénzköltésről szól, semmi másról. A testvéremmel csak veszekedtünk, tisztelet nélkül beszéltem vele. Aztán a szerep szerint visszarepültem az időben 2000 évet, s Betlehemben találtam magam, ahol végigkísért az utamon egy Angyal. Találkoztam a pásztorokkal, Máriával, Józseffel, a kisdeddel. Végül felnyílt a szemem, s megértettem a karácsony lényegét. Öröm volt látni, hogy mennyire szívesen szerepelt az osztályunk, s milyen sok embernek tetszett az előadásunk!”
2023 novemberében az ALFA Ceglédi Kutyás Egyesület karácsonyi nyereményjátékot hirdetett. Iskolánk 1.b osztálya volt az a szerencsés, aki megnyerte az 1 órás foglalkozást. A téli szünet előtti utolsó hétfő délután, Laci és a kutyája Aliz látogatta meg a gyerekeket. Az eltöltött idő alatt a tanulók rendkívül jól érezték magukat és közben játszva tanultak a helyes állattartásról. Ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni a lehetőséget!
A Kossuth Művelődési Központ által kiírt „Az én Betlehemi jászolom”- alkotói pályázatra idén 29 Betlehem érkezett.
24 felnőtt, 49 felső- és 77 alsó tagozatos diák, valamint 73 óvodás szorgoskodott azon, hogy papírból, gyapjúból, csuhéból, mézeskalácsból, üvegből, fonalból, agyagból, fából, textilből, csipkéből és műanyag kupakokból elkészítse a saját alkotását.
Szeretettel gratulálunk intézményünk óvodásainak, tanulóinak és felkészítőiknek a szép munkákért és helyezésekért! :
ÓVODÁS KATEGÓRIÁBAN:
II. SZKKIO Magyarok Nagyasszonya Katolikus Óvoda, Katica csoport
III. SZKKIO Magyarok Nagyasszonya Katolikus Óvoda, Halacska csoport
FELSŐ TAGOZATON:
II. SZKKIO tehetséggondozó szakköre
FELNŐTT KATEGÓRIÁBAN:
I. Ercsei Lenke
II. Böndő család
III. Göncző Istvánné
III. Vágó Katalin
Jó szívvel ajánljuk ezt a szívet-lelket melengető betlehemi kiállítást az Adventi időszakban, az első Betlehem felállításának 800. évfordulóján (Szent Ferenc, 1223. Grecció).
Megtekinthető 2023. december 31-ig, hétköznap 10.00-18.00, szombaton 08.00-12.00 óráig. A két ünnep között 08.00-12.00 között.
2023. november 24-éről 25-ére virradóra a „Vadember” fogadó ismét megnyitotta kapuit. A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5.a – Árpádházi Szent Erzsébet osztálya egy izgalmas kalandot élhetett át az iskolában. Péntek este görög est keretében életre keltettek néhány mondát a görög mitológiából. Megelevenedtek a küklopszok, a Minótaurosz, Akhilleusz, Herkules és számos mítikus lény vette birtokba a tornatermet. Az este folytatásában felfedezték az iskola minden zegét, zugát, megismerhették az éjszakai suli titkait. A programot szombat délelőtt az újonnan átadott Szent Imre teremben zárták, ahol hálát adtak az átélt élményekért, az osztályközösségért, imádkoztak a beteg osztálytársaikért, családjaikért, tanáraikért.
Régóta várt álmunk vált valóra! Az iskola épülete alatt húzódó pincében lévő egyik helyiséget felújítottuk és a mai napon Szent Imre terem néven Péter atya igeliturgia keretében felszentelte. Legyen ez a béke szigete, az elcsendesedés, a megnyugvás helye!
2023. október 19-én délután ismét megtelt iskolánk udvara érdeklődő gyerekekkel szülőkkel, és nagyszülőkkel. Az idei tanévben már harmadik alkalommal rendeztük meg a hagyományos, nagy sikerű Oktober(f)est eseményünket. Szülők és gyerekek egyaránt nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várták a rendezvényt! Volt sokféle finomság, zene, tánc és mindenki találhatott az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot is. A DÖK tagjai zsákbamacskát árultak, lehetőség volt igen olcsón könyvekhez jutni, bajor párral fotózkodni, népi gyerekjátékokat kipróbálni, leülni és német könyveket olvasgatni a kis olvasó sarokban, és aki akart nemezelhetett is.
Köszönjük a családoknak, hogy részvételükkel megtisztelték eseményünket, támogatva ezzel iskolánk alapítványát!
Hálásak vagyunk, hogy az idei tanévben is végig élőzene szólt a rendezvényen, és még táncot is tanulhattak az érdeklődők! Köszönet illeti ezért a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kisparti zenekart és a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület táncosait.
KÖSZÖNJÜK
az ínycsiklandozó ételeket és a remek kiszolgálást az Admirál étteremnek!
a Lipóti Pékségnek, és a ceglédi Aldinak a méltányos áron biztosított réteseket és pereceket!
Kósáné Sági Katalinnak, a gyönyörű dísztököket, valamint Hegyesi Tibor termelőnek a csodálatos virágokat! Így, sikerült az udvart és a színpadot is díszbe öltöztetni.
Reméljük, jövőre is találkozunk ezen a remek eseményen! Várjuk az érdeklődőket nagy szeretettel!
„Immáron 4. alkalommal emlékeztünk meg iskolánkban a Szívünk Napjáról.
Minden évben szeptember végén hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az embereknek aktívan tenniük kell szívük egészségének megőrzése érdekében. A betegségek megelőzhetők elsősorban egészségesebb életmóddal. Például több mozgással, egészségesebb táplálkozással javíthatjuk szívünk teljes jól-létét. Ennek fontosságát szem előtt tartva, figyelemfelhívásként szeptember 29-én, pénteken ismét pirosba öltöztünk.
Ez a nap az Európai Diáksport Napja volt. Az idei év üzenete: „A mozgás öröme!” Az alsósokat közös, vidám mozgásra hívták a 3.c-sek Vigh Ágnes tanító néni vezetésével.”